Azt kell, hogy mondjam, a most péntek volt életem egyik legszebb napja. A Metallica koncert. 15:30-ra mentem oda a Puskás stadionhoz, ezzel elég jó helyet elérve a 17:00-ás kapunyitást váró sorban. A kapuk másodpercre pontosan kinyitottak és elindultunk befelé. Megkezdődött a rohanás a helyünkre. Kiemelt állóhegyes révén nagyobb esélyem volt előrébb kerülni. Mondhatjuk, hogy ez sikerült is, hiszen a második sorban voltam egész végig. :)

Az első előzenekar a High on Fire volt. 18:30-kor kezdtek és egy órás előadást nyomtak. Zúzós, hörgős metálzene volt, jól tolták.

A második előzenekar a Volbeat volt, ők is egy órát játszottak. Ők már inkább közelálltak a Metallica stílusához. Nem ismertem még őket, de tegnap a diszkográfiájukat is leszdtem, mert nagyon jó, amit csinálnak.

Amikor végeztek megkezdődött az átszerelés a Metallica számára. Már a road-ok hangolásánál hallottuk, hogy ez bizony kemény lesz. Kilenc óra körül végre felcsendült a jól ismert belépőzene, amit a közönség énekkel kísért. És akkor berontott a Metallica és belecsaptak a húrokba. Azt az érzést nem lehet leírni, amit akkor éreztem. Hihetetlen volt. Új és régi számokat is hallhattunk egyaránt. A banda tagokat gyakran csak két méter választotta el tőlem. James folyamatosan tartotta a kapcsolatot a közönséggel, viccelődött, szórakozott. Rob is hozta a formáját, pörgés, majomjárás, minden volt, ami kell. Lars a dobolásával szinte szétszakította a mellkasunkat. Kirk pedig elképesztő szólóival kápráztatott el minket. A végén megtörtént a szokásos dobverő és pengető dobálás. És ez az, ami teljessé tette a napom:

Lars ígéretet tett, hogy a következő koncertre nem kell 11 évet várni. Reméljük így is lesz. :)

Tags: Metallica, Zene, Én