Emberek? Nem, idióták.

Egyre jobban az az érzés tölt el, hogy alig léteznek normális emberek. Amerre csak járok idiótákat látok. Szombaton OSG volt a Westendben, ami egy BMX-es, gördeszkás rendezvény a tetőn. Több száz kis suttyó geci emo fordult meg az épületben. És ezt nem lehet finomabban mondani, mert szinte az összesre elmondható. Mindegyik részeg, térdig letolt nadrággal, telepecsételve valami jellel. Mindegyik jön zabálni a mekibe állatok módjára. Sőt, ez sértés lenne az állatokra nézve, ez még azon is túltesz. Bicikli, deszka az út közepére, mert le van szarva, úgyis szívesen kerülgeti ezeket is az ember a hányás mellett.

Következő életkép, amint egy gyerek nekicsattan a falnak és lekevernek neki egy nagyot, dehát ő kezdte, megérdemli. Könnyes szemmel beáll azért a sorba, fogja az arcát. Surprise! Az ütés fáj.

De nem csak efféle idióták léteznek. Van olyan is, aki becsomagolja a nyugtába a bankkártyáját, majd szépen otthagyja a tálcán és jön vissza egy óra múlva, hogy történt egy kis baleset. Hát történt. Fel nem tudom fogni, hogy miért csomagolja be valaki bármilyét is egy mekis számlába.

Aztán ottvan a “menőgyerek”, aki az érintőképernyős telefonját keresi, amit kinthagyott a szökőkútnál, úgy, hogy még a zene is be volt kapcsolva rajta!!! Gyerek bazdmeg, nem a mobilod hangszóróján kell hallgatni a tuc-tuct, meg kéne egy kis ész, aztán lehet nem hagyod ott. Ezenkívűl maradtak már ott táskák, pulóverek, sapkák, esernyők, órák. Kész kincsesbánya.

Hazafelé a metrón velem szemben egy öltönyös, jólszituált fiatalember. Hirtelen oldalrarántja a fejét és telehányja a padlót. De nem ám beteg, á dehogy. Megtörli a száját a zakó ujjában, majd a táskából elővesz egy félig megivott bort és jól meghúzza. Egészség!

És, ami más jellegű, de még mindig a halálom: Az emberek nem tudnak közlekedni! Totyorognak, hirtelen megállnak vagy irányt változtatnak, ha többen vannak elfoglalják az egész utat. Persze ilyenkor az agyuk (ha van egyáltalán) kikapcsol és a bocs, illetve az elnézést szavakra semmi reakciót nem mutatnak. És akkor eljön az az idő, hogy nem tudsz mást csinálni, önerőből jutsz előre és még te vagy a bunkó, mert fellököd. Tömegközlekedés dettó. Anyád, várd már meg míg leszállok, mert ha nem, akkor úgyis te jársz rosszabbul és az sem érdekel, hogy ki vagy, mert jogosan leszel arrébblökve. Ez van... Idióták... Szánalom...

Free Web Hosting