Fonogram

A napokban zárult le a Fonogram Különdíj szavazás, a nyertesek már át is vették a díjakat. 3 kategória volt: “Az év énekesnője” “Az év énekese” és “Az év zenekara”. Az első kettő nem igazán érdekelt, nyilvánvaló volt, hogy valamelyik X-faktoros fogja megnyerni ezt a két kategóriát, hiszen a legtöbb jó énekes zenekarban van, ők pedig a harmadik kategóriában indulnak.

Így volt hát a Leander-rel is, ami szerintem jelenleg magyarország egyik legtehetségesebb és legnagyobb jövővel rendelkező zenekara. Ahogy folyt a szavazás, elég gyorsan az első helyre kerültek és egyre inkább elszakadtak a mezőnytől. Aztán egyszer csak utolérte őket az Apollo 23 nevű X-faktor formáció. Még mindig értetlenkedve állok azelött, hogy miért indulhattak ők a zenekar kategóriában, mikor 3 énekes srácból áll a csapat, hangszerek nélkül. Tudtommal ahhoz, hogy valamit zenekarnak nevezhessünk, hangszerek is kellenek. Azon már fenn sem akadtam, hogy nem rendelkeznek saját számmal, pedig mások zenéjét sokszor egyszerűbb előadni, mint sajátot írni. Dehát így alakult, velük kellett felvenni a versenyt.

Kíváncsi voltam mi zajlik az Apollo 23 háza táján, ezért ránéztem a fácse oldalukra. Azt találtam, amit vártam. Kis tinipicsák hada, akiknek ha eléri az átlagéletkora a 14-et, akkor sokat mondok. Ez még nem is zavart volna, hiszen mindenki bátran lehet hülye, amíg nem úgy csinálják, hogy az nekem ártson. Az már annál inkább, hogy hihetetlenül nagy tévedések vannak a fejükben. Jöttek Leander rajongók fikázni az Apollo 23-at, hiszen mindig vannak olyan emberek, akik nem bírják ki enélkül. Én is fikázom őket, persze, de én nem folytam bele ebbe annyira, hogy azt a saját oldalukon tegyem. Olvasgattam ezeket a vitákat és azt azonban nem tudtam megállni, hogy az általános emberi hülyeségekre ne reagáljak. Itt van pár ezek közül:

szerinten Ők igenis Jó zenekar, és legalább tetszik amit csinálnak..nem értek a zenéhez annyira jól, mint a Sony, de meg tudom állapítani mi a jó!! és ez a Leander nekem nem tetszik..sajnálom.."

Az oké, hogy neki nem tetszik a Leander, nem muszáj hogy tetszen, mindenkinek az tetszik ami. Az se baj, hogy nem ért a zenéhez. De ha nem ért a zenéhez, akkor kétlem, hogy meg tudná állapítani, hogy mi a jó. Elég nagy tévedésben van szegény. Az, hogy valami tetszik és valami jó, két külön dolog.

“már nem azért, ha ilyen jó zenekar ez a Leander, én mért nem hallottam még soha róla? nem tetszik a zenéjük, nem ismerem őket és nincs velük semmi bajom! :)”

Miért nem hallottál róla? Gondolom azért, mert mint az emberek túlnyomó része, sajnos te is csak a mainstream médiában látott/hallott “zenekarokkal” törődsz. Az ilyen emberek nem látnak tovább a tehetségkutatóknál, a rádiónál és a Viva tv műsoránál. Ami ott van, az pont elég nekik, nincs igényük igényesebb zenére. Mondhatnám úgy, hogy nincs igényük ZENÉRE.

“én azt szeretném, ha egy híresebb banda miatt vesztenénk, akit még ismerek is. ;)”

Ki kell hogy ábrándítsalak. Nem attól lesz híres egy zenekar, hogy te ismered. Tudom, fáj az igazság, de el kellett, hogy mondjam.

“a jókat általában ismerik az emberek vagy hallottak már róluk..”

Ez kérlek oriási tévedés. Több tucat olyan zenekart tudnék mondani, akiket viszonylag kevesen ismernek, mégis mind kiváló zenészek és nagyon is jó zenét játszanak. Azért ismerik őket kevesebben, mert a mai világban nagyon nehéz érvényesülni, mikor a média csak a mainstream dolgokkal foglalkozik. Ezeknek a zenekaroknak önerőből kell felküzdeniük magukat. Sokkal többre becsülöm őket, hiszen ők nem csak úgy össze lettek téve egy tehetségkutató műsor által, hogy aztán mikor kiesnek, véletlenül úgy is maradjanak.

“hát ezt a Leander nevezetű Rammstein utánzatot nekem senki ne pakolja az arcomba...“

Rammstein utánzat… Pontosan ennyire ért a zenéhez az, aki a médián nevelkedik :)

“Ők többféele stílusban is játszanak, most ezt az image-t találta ki nekik a média, de már énekeltek rock számot is”

Ezt az image-t találta ki nekik a média… Tökéletesen összefoglaltad a problémámat az Apollo 23-al és úgy általában a magyar “zene” 99%-ával kapcsolatban. Köszönöm :D

A legjobb kommentet Amy fogalmazta meg:

“A Leander új itthon, mert nem a megszokott lötyi hangzást hozza, hanem végre egy élvezhető metált. Nyilván lesz, akinek ez nem jön be, ami teljesen érthető, hiszen elég specifikus.
DE!
AZÉRT, mert az Apollo23 rajongóinak nem jön be a Leander, és nem tudják elképzelni, hogy másnak bejön, SŐT, annyi kritikai érzékük van, mint a mellettem heverő tál almássütinek, azért ne húzzuk már le!
Nem IP címek vagyunk, egy szubkultúra vagyunk, úgy tűnik több szavazattal, mint a mainstream média kedvelői. Ez van. És kurvára örülünk, hogy végre a Leander-féle zenekarok is kapnak valamit itthon.
Uff.”

Ehhez nincs is mit hozzáfűznöm. Úgy tökéletes, ahogy van.

A verseny kedvezően végződött. Nyert a Leander, nyert az igazi ZENE. Ekkor már azt hittem, hogy az Apollo-sok nem tudnak mélyebbre sülyedni. Ó dehogynem. Jött a gyanusítgatás egy-két értelmesebb példánytól, hogy mi biztosan csaltunk, tuti, hogy “IP buherálás történt” és ő szeretné megkapni a szavazók nevét és IP címét. Ember, jó hogy a cipőméretem, a címem, a telefonszámom és a szarási menetrendem nem szeretnéd megtudni. Elképzelhetetlen dolog, hogy a Leander-nek jobb közönsége legyen, mint a “tökéletes” Apollo 23-nak…

Az Apollo 23 most a Bravo OTTO díjért van versenyben, ami a mezőnyt elnézve tökéletesen nekik való. Ott valószínűleg azon versenyeznek a “produkciók”, hogy ki a rosszabb.

A lényeg, hogy én és még sok zenekedvelő nagyon örülünk ennek az eredménynek. Kicsit reménykedem abban, hogy egyszer nagyobb teret hódítanak meg a tényleges értékkel rendelkező zenekarok, de ha ez meg is valósul egyszer, az még nagyon sokára lesz.

Free Web Hosting